lakóépület

Présház Pécselyen

Valami régi, valami új, valami kölcsön, valami kék

A Balaton-felvidék zártkertjeinek nyaralótelepekké silányult domboldalai, hegyei között még található néhány olyan szőlőhegy, ahol a családi, hétvégi gazdálkodási forma egészséges egyensúlyban van a nyaralással, ahol nem csúfítják kerítések, aszfaltozott utak és túlméretes házak a hagyományosan átjárható, nyitott és szabad tájat. A Pécsely feletti dombok felső részeit a déli lejtőkkel nem rendelkező, a Bakony alatt megbújó, közeli falvak lakói művelték. Ennek köszönhető, hogy itt ma is állnak olyan nagyobb, 150-200 éves présházak, melyeket a régiek néhány napos tartózkodásra is alkalmassá tettek, a pince és a préshelyiség mellé szoba és istálló építésével. Egy ilyen romos kőházat vett meg és alakított át a budapesti építész-közgazdász házaspár; terveik között az elmúlt harminc évben kivágott szőlők hagyományos, a tájra jellemző fajtákkal való újratelepítése szerepel, a parlagon lévő terület egy részére pedig a szőlőművelés és gyümölcsös jó kiegészítőjeként barátaikkal levendulamezőt telepítettek.

Ahogy a tájhasználatban is a megőrzés volt a tulajdonosok legfőbb célja, a kőház felújítása alapvetően helyreállításként értelmezhető, fontos volt, hogy a beavatkozás szelíd, feltűnésmentes épületet eredményezzen. Az épület külső héja megmaradt, sőt, a felújítás során visszatért a korábbi, hagyományos megoldásokhoz: így a macsakalépcsőtől a kéményfejig és a napsugaras présházajtóig megtalálhatók a tájra jellemző elemek, amiben nagy segítséget jelentettek a vidékre vonatkozó rendkívül bőséges néprajzi források és a környék szépen megőrzött házai. Megmaradtak az eredeti, főhajtást igénylő, kisméretű nyílások, a tetőfelületet nem töri meg tetőablak, a pórfödém a korabeli méretezést követi, az új tető a tájra jellemző hagyományos ollószáras szerkezettel épült meg – az elbontott tetőszerkezet anyagai pedig a kert bútoraiban élnek tovább. Az egyetlen kortárs beavatkozás a tájba a mogyoróbokrok között megbúvó, égszínkék-piros új komposztvécé, melynek magassága megegyezik a házéval: ilyen, amikor a felújításra kárhoztatott, és ezért frusztrált építész a budiépítészetben éli ki hajlamait.

A belső kialakításnál a fő feladat az volt, hogy ahogy a 800 tő levendula is megjelent a ház körül a hagyományos szőlőművelés mellett, úgy az értékmegőrzés mellett a mai gazdasági és a rekreációs használatnak is megfeleljen a térstruktúra és a komfort. Így a földpadló helyett kék betonpadló és cementlap burkolat készült; konyha, zuhanyzó és szauna került a földszinten a meglévő funkciók mellé. A korábbi padlást a présszoba közepén levő kortárs formavilágú lépcsővel megnyitottuk, így az egy nagy társaságok befogadására is alkalmas, hófehér tetőtérré alakult, hiszen a ház sok vendéget fogad hétvégente és a szüretek alkalmával. A korábbi évtizedek gyakorlatát felülvizsgálva a ház működése az ökológiai terhelés csökkentésére épül esővízgyűjtéssel és komposztvécével, a kályhák pedig fatüzelésűek. A múlt és a jelen együttélésének egyik legszebb példája hatalmas, régi prés, melyet a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum restaurátorai újítottak fel és amely most padként funkcionál. A másik pedig a bontott anyagból készült, kosaras szőlőpréssel összeépített, hosszú tölgyfa asztal, amelyet évente egyszer, szüretkor szétszerelnek és a prés válik a helyiség főszereplőjévé.

A kőház felújításának célja tehát funkcióváltás helyett az eredeti használat újraértelmezése volt, az évszázados értékek megőrzése anélkül, hogy letagadnánk a mai kor igényeit. A ház présház maradt, hiszen a szőlő művelése tovább folytatódik levendulatermesztéssel kiegészítve, a pince a bor készítésének helyszíne, de ház és a terület az év jelentős részében hétvégi rekreációs térként működik. A baráti kör gyorsan inspirálódott, egyre többen vettek közülük házat a hegyen; és ki tudja miért, minden házban a páros legalább egyik tagja építész.

Tervezés és kivitelezés: Pajer Nóra, Soltész Noémi / Nanavízió / 2019 (1862)
Helyszín: Pécsely, Öreghegy
Méret: 195 m2
Fotó: Juhász Norbert