közép

A Budapest Diákváros építészeti tervpályázaton különdíjas megvételt nyert terv a Nanavízió és a Minusplus együttműködésében

Egy talált tárgy megtisztítása

A Nagyvásártelep együttese Budapest különleges építésze¬ti értéke. A csarnok és az iroda egyenként, önmagukban is koruk innovatív és egyedi alkotásai, a maga műfajában mindkettő a következő időszak építészetének előfutára is egyben. A Diákváros mesterterve szerint a két épület új funkcióját egy teljesen megváltozott környezetben, a mai elszigetelt helyzetből felszabadulva egy gyalogosan is bejárható, valóban emberi léptékű és belvárosias, központi pozícióba kerülve kapja meg. Az építési hely a születendő új város¬rész főterét képezi, centrális pozíciójával és elnyújtott struktúrájával egyaránt illeszkedik az itt kialakítani tervezett városi szövethez. Ez a negyed több szempontból is újat hoz: egy autómentes, fenntartható technológiákkal működtetett, innovatív terü¬let, amely az itt alkalmazott megoldásokkal mintát ad és inspirációt nyújt a város más területei számára. A terület első beruházásában megvalósuló hármas épülete¬gyüttes példaadó szerepbe kerül a léptékben és formálás¬ban, az anyaghasználat, a minőségi részletek tekintetében egyaránt.

A két, alapvetően más karakterű épület mára lecsupaszított, kifosztott vázként áll, nagyon kevés megőrizhető, értékes részlettel. Az apróságok is fontossá válnak, az eredetiség értékhordozó elem. Az irodaépületben meg kell őrizni, amit megmaradt, bemutatva, hogy mi régi és mi új. A csarnok esetében – ahol végképp csak egy héj áll rendelkezésre – elsősorban a történelmi réteghez kell kapcsolódni. A bontás és új építés helyett a nem konzerváló, de szerves továbbélés útját kereső hasznosításra van szükség.

Megnyitás

Az épület a piacterek hagyományos árkádjait idézve esernyőként nyújt biztonságos, fedett, de nem lehatárolt teret. A korábbi zárt, kevesek számára elérhető hely a teljes közösség felé forduló, nyitott helyszínné válik. A Kultivátor, mint rendezvénytér az egész városnak szól, tágra nyitja kapuit. Ez a gondolat az épület formáját is meghatározza: osztatlan, szabadon újra- és újradefiniálható tereivel idézi meg a nagyvásártelep eredeti, rugalmasan használható térkezelését. Az elmosódó határokkal a zöldfolyosó növényházként, zöldfalként, aeropóniaként, a köztér pedig közösségi terekként akadálytalanul folyik az épületekbe.

Hasonló és különböző

A három épület viszonya két alapelv mentén határozó¬dik meg: a hasonló, egymásra hivatkozó részletek mel¬lett markánsan eltérő, önálló karakterek vannak jelen. A két történeti épület racionális szervezésében, az erős raszterezettségben kapcsolódik, hasonlóképp meghatározó tulajdonságuk az ipari építészetre jellemző racionalitás és funkcionalitás. Amennyire közösek az elvek, úgy más a funkció, lépték, az anyaghasználat és a tömegformálás. Az új diákotthon épülete ebbe a logikába illeszkedik: funkciójában és a tiszta kortárs megfogalmazásban követi az elődök jellegzetességeit, formai játékával továbbvezeti az eddig kételemű sorozatot, a csarnok közvetlen szomszéd-jaként megidézi a tető hullámzásának markáns formai játé¬kát. Ugyanígy az iroda kortárs kiegészítése is továbbviszi ezt a motívumot a másik oldalon.

Nyílt végű tervezés

Az ipari épületek élete állandó alkalmazkodás és változás, ebben az idődimenzió meghatározó tényező. Az épület fokozatosan visszaengedi az életet falai közé. A csarnok koncepciója programként tekint a változásra, az épületet egy hosszú távon nyílt végű, folyamatosan változó funkció¬ban értelmezett térként határozza meg. Ebben meg kell különböztetni a biztos stabilitást képező állandó és a rugalmas használatot lehetővé tenni képes változó elemeket. Az épület együtt változik a környezetével, nem válik túldefiniálttá.

Az együttes egésze, azon belül is a csarnok szerepértel¬mezése szempontjából lényeges a funkció rugalmas, nyílt megfogalmazása. Egy vegyes használatú, kulturális, sport és rendezvénytér¬nek alkalmazkodóképesnek kell lennie, másrészt a város¬negyed megvalósulásához illeszkedve folyamatosan változó helyzetben kell ellátnia centrális szerepét. A jelen kiindulási és a bizonytalan, nyílt végállapot között nagyon hosszú idő telik el, folyamatos változást és alkalmazkodási helyzetek sorát hozva. Sok hasznos gondolat elérhető a jövő kihívásairól, de valójában nem ismerjük azokat. Ennek megfelelően az együttes csak akkor lehet élő, ha együtt változik környezetével. Az első időszakban – “0. év” – kevés rezidens él itt, a még jórészt induló, hiányos, éppen épülő negyedben. Ekkor a hely kifejezetten egész Budapestre fókuszál, nagyobb távolságról vonz látogatókat. Ezután egy köztes állapot következik, melyben már megje¬lennek a helyi lakók, itt dolgozók, akik számára azonban még nem áll rendelkezésre egy minden igényt kiszolgáló városi környezet, foghíjak és építkezések tarkítják a környéket. A végállapotban az együttes szatellit városközpontot képez a környező épületekkel és terekkel, kiteljesedik a város¬rész, feltöltődnek a finomabb rétegek.

A csarnok tervezése réteges, nyílt végű folyamat. Ezért az épület használati értelemben egy katalógus: funkciói, szolgáltatásai egy széles lehetőségtérben értelmezhetőek, ahol a használók, üzemeltetők össze tudják állítani, ki tudják választani a számukra szükséges elemeket. A katalógus állandó és változó elemek összessége. Az állandó elemek feladata, hogy minden funkciónak teret adjanak most és 30 év múlva is, anélkül, hogy túlhatároz¬nák a használatot: épületburok, térbeli infrastruktúra-rendszer, vízszintes homlokzat, állandó funkciók. A változó elemek olyan eszközkészletet jelentenek, amik nyílt végű módon, átalakulásra képesek és ki tudják szol¬gálni az időben és térben változó igényeket: pavilonok, verikális farm, aeropónia, bútorok.

Fenntarthatóság

Globális probléma, hogy az élelem egyre nagyobb részét messziről, gyakran más kontinensről hozzuk. A leghatéko-nyabb megoldás erre az, ha a termelés oda kerül, ahol a fogyasztók élnek. Pontosan ezt oldja meg a mindhárom épületben megvalósuló aeropóniás rendszer, amely ökológiai és ökonómiai érte¬lemben is fenntartható. Ez az innovatív, még nem elter¬jedt technológia különösen a csarnok élhetőségében hoz jelentős előnyöket, emellett közvetlen hasznot is eredményez a helyben termesztett zöldségekkel. Az iroda saját üvegházzal rendelkezik, az itt folyó innovatív kutatási és fejlesztési labormunka során az ökológiai elemek tartalomként beépülnek a gondolkodásba, és a csarnok zöldfalainak üzemeltetése is ezen keresztül valósul meg. A diákszállás tetőkertjének nyitott felüle¬tei közösségi kertként működnek. A három egység önálló, de kapcsolódva üzemeltethető funkciói a gazdasági hatékonyság révén hordozzák az ökonómiai fenntarthatóságot.

A gradiens téri értelmezése

A személyes és közösségi életterek ritmusát, egymáshoz való viszonyukat elsősorban azok nyitott-személyes és for¬mális-informális tengelyeken való elhelyezésén keresztül értelmezzük. Mindhárom épület esetében meghatározó a tér ilyen fokozatok mentén való rendezése. Az átmenetek megismerése segít abban, hogy a funkciók és mentén logikus rendben, egységes szerkezetet alkotva kap¬janak helyet, mindhárom házban és azok határain egyaránt. Ott jó dolgozni, élni és időt tölteni, ahol sokféle a terek minősége a köz- és magántér, illetve a formális és informális skálán. A gradiens folytonossága és fokozat¬mentessége ezt fejezi ki. Az iroda vertikálisan képezi le a nyitottból a szűkebb irányába mutató dimenziót, ugyanakkor az épület hátsó traktusa irányába a külső közegtől távo¬labbi, informálisabb terekhez jutunk el. A csarnoképület esetében funkciók és nyitottság szempontjából több tengely értelmezhető és értelmezendő: helyzetük az aktuális hasz¬nálattól függően változik akár napról napra. A diákszállás esetében az átmenetek kérdése nagy történelmi előképe¬ket is megidéz, hiszen kolostorépítészettől a kastélyok világának egyaránt szigorú helyiségprogramjáig minden kor megoldotta a formális és magántér közötti fokozatok keze¬lésének rendjét.

Az iroda, a csarnok és a diákszállás hármasa az egyes funkciók révén egy értéktöbbletet hordozó együttest alkot. A három épület egyenként képviseli a 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás egyensúlyát, egymásmellettiségük térben jeleníti meg a work-life balance problémát. A mindennapi élet terei ma már kevésbé definiáltak, nem feltétlenül a munkahelyen dolgozunk, a lakásunkban pihe¬nünk és a szórakozóhelyen szórakozunk, a kategóriák össze¬folynak, az átmenetek egyre meghatározóbbak. Így kerül az iroda innovátor, a csarnok kultivátor (kultu¬rális funkció, testművelés és városi növénytermesztés), a diákszállás a rekreátor szerepbe.

Csarnok: kultivátor

A csarnok egyszerre volt monumentális, mindenkit érintő és tit¬kos épület. Különleges terű ipari épület, amely számos réteget hordoz: egy vitális kereskedelmi tér, az ökológiai szempontból még minőségi, tömegterme¬lés előtti kor terményeinek cserehelye, talál¬kozások helyszíne. A főváros élelme¬zésének egyik legfontosabb tere, a nagybani jelleg miatt ugyanakkor egy titkos hely. Bár egykor minden budapesti asztalára olyan ételek kerültek, amelyek megjárták ezt a teret, mégis csak nagyon kevesen láthatták élőben ezt a különleges épületet. koncepciónk, a vertikális növénytermesztés megteremti a kapcsola¬tot a régi és az új funkció között: ami korábban piacként a város élelmiszerellátásában vállalt szerepet, ma a helyben termesztett zöldségekkel járul hozzá a közöshöz. A kultúra új funkció a csarnokban: a szó eredete a mű¬velés (colere), mely éppúgy értelmezhető a növénytermesz¬tésben, mint a szellem és a test művelésében.

A csarnok programja a változás. Ennek leképezése egy réteges terve¬zési megközelítés, ahol a csarnok az állandó keret, egy inspiráló, befogadó tér: mesterséges vákuum, amely beszippantja a használókat. Elve a mini¬mális funkció és maximális infrastruktúra, mint lehetőség megadása. Az üresség felerősít: teret ad és megnyilatko¬zásra ösztönöz. A csarnok egy fedett-nyitott városi tér, átjárható, mindenki előtt nyitott, nem kapcsolódik hozzá fogyasztási kényszer. A térsor a földszint teljes megnyitásával minden irányban szabadon áramlik: Duna – nyitott főtér – főutca – fedett főtér – zöld folyosó. A használók köre folyamatosan változik a városrész kiépülésével. Az első időszakban a még nincsenek helyi lakosok, az épület budapesti fókuszú szerepet visz, ekkor fedezi fel és kezdi használni a város. Az átme¬neti szakaszban betelepülnek a helyi lakosok, még nincs kiépült infrastruktúra a negyedben, a csarnok a napi igényeiket szolgálja ki akár átmenetileg ide települő szolgáltatásokkal. A végül kiépülő Diákvárosban a csarnok lokális városközpontként működik majd. Ekkorra az ideiglenes funkciók kiöltöznek, a ren¬dezvényközpont programja letisztul és a Kultivátor megtalál¬ja végleges helyét Budapest kulturális térképén.

Iroda: innovátor

A műemlék irodaépület egy klasszikus eszközökkel megfogalmazott, a kreativitást és a jövőorientációt kifejező ház, melyet ma is hasonlóképpen fognak használni, mint amikor épült. A ház a folytonosságot képviseli: a kontinuitás jegyében ezért különösen lényeges a műemlék épülethéj és építészeti részletek megőrzése és helyreállítása. A belsőépítészeti koncepció alapelve a régi és új karak¬teres megkülönböztetése. A műemlék épülethéj – a körítőfalak, tartószerkezet, födém – képezi a keretet, melyet fehér színnel jelölünk. Az új elemeket pedig fával jelöljük: a korlátok, a térelhatáro¬ló válaszfalak szerkezeteit, az álmennyezetet, a belső ablakok kereteit. A funkcionális rugalmasság érdekében arra van szükség, hogy a tér szabad raszterben álljon rendelkezésre, és erre a középfolyosós rendszer kiválóan alkalmas. Fontosnak tartjuk az elmélyült munkát támogató ins¬piráló munkakörnyezetet, a növények koncepcionális beltéri elhelyezését, az irodaterületek zónásítását a különböző típusú tevékenységekhez, és a kültéri szabad levegőn tör¬ténő munkavégzés lehetőségét.

A Duna felőli, négyemeletes traktus elsősorban klasszikus irodaház. A földszinten és pincében közösségi helyiségek találhatók. Az alsó két szint közösségi irodaként működik: egybefüggő, kollaborációt elősegítő irodazónák és kisebb, elvonulásra alkalmas rekreációs zónák váltakoznak tárgyalókkal és csoportmunkára alkalmas workshopszobákkal. A felső két szint privát bériroda, flexibilisen kezelhető területekkel. Az épület hátsó része most egy torzó jellegű, másodlagos épületrész, amelyet egy műhelyépületként definiálunk újra és egy kortárs, a csarnokra reagáló épületelemmel egészítünk ki, amely egyfajta metszet a műhelyek és innovatív alkotóterek számára. A bővítés egy növényház, amely formavilágában folytatja a csarnoktető hullámzását, de a szigorú ritmust feloldja, szabadabban kezeli. A bővítés el van húzva az irodaháztól és fel van emelve a műhelyépülettől egy emeletnyit: ezzel a szünettel egyértelműen megkülönböztetjük az újat a régitől. A felemeléssel kialakul egy óriási fedett-nyitott terasz, ami kültéri munkavégzésre, rendezvényekre, pihenésre alkalmas, és amely nem csak az irodákból, de külön bejáraton vagy a csarnokból átvezető hídon közvetlenül megközelíthető. A növényháznak kettős funkciója van: növénytermesztés és közösségi tér, ahol workshopokat tartanak, vagy az itt termett növényeket elkészítik, ahol akár a vendég választja ki a salátája összetevőit a sorok között. Az új funkció szimbiózisban él a csarnok zöldfalával és az erre épülő innovatív gasztronómiai és ökológiai szolgáltatásokkal.

Diákszállás: rekreátor

Az épület jelentősége annak köszönhető, hogy első a területen építeni tervezett kollégiumok között, így egyfajta mintaként szolgál. Az épület formáját a mesterterv és a napelemes tetőfelület tájolása alapvetően meghatározza, de részleteiben megidézi a szomszédos csarnok motívumait: szomszédjaként egyszerre önálló és hasonlít. A ház egy egyedi héjat kap, mely a csarnoktető mintájára ritmusosan hullámzó formájával adja meg az illeszkedés alaphangját. Ez a második homlokzati héj egy nyitható elemekből álló fehér fémháló, ami árnyékol, intimitást biztosít a szobák teraszainak és felületet a zöldhomlokzat növényeinek. Az íves elemeket a lakók kézzel nyithatják, így a ház kifelé mindig más képet mutat, a homlokzat önálló életre kel. Az épület a funkcióra jellemző zártságot, befelé fordulást feloldja: a közösségi terek kiáramlanak a házból és a homlokzaton megjelennek. Ezzel a diákszállás megmutatja belső világát a külvilágnak és kapcsolódási lehetőséget ad.

Egy diákszállás a lakó- és a közösségi funkció sajátos keveredése, amely akkor működik jól, ha megtaláljuk az ezeket szolgáló terek jó arányát. Koncepciónk alapvetése a magán és közösségi terek, a formális és informális terek variabilitása. Az épületben nincsenek folyosók – helyettük szűkülő és táguló közösségi terek vannak, definiált és definiálatlan teresedések. A terek a szobáktól, előadóterektől a társalgókon, konyhákon át a közös teraszokig nagyon sokfélék, egy gradiens koordinátarendszerben elhelyezhetők. A nagyméretű, többszintes központi térhez tagoltabb terek kapcsolódnak, melyek kisebb közösségi eseményekre, spontán találkozásokra adnak lehetőséget. A kollégiumi szobák az áramló közösségi terek ellenpontjaként szigorú rendben sorakoznak a központi tér körül. A magántér-köztér skála másik végpontja a földszinti kávézó és recepció, valamint a pinceszintre süllyesztett multifunkcionális sportpálya és edzőterem. Ezeket a tereket csak üveg választja el az utcától: a köztér szinte akadálytalanul befolyik az épületbe.